1950-ben több mint 10000 ártatlan embert deportáltak Hortobágyra. Az ÁVH keze nem kímélte a magyar családokat. Mindegy volt, hogy nemes, paraszt, katonatiszt vagy éppen vasutas valaki, a hatalom elintézte, hogy kitelepítsék őket valamilyen nevetséges indokkal. Ezeket a munkatáborokat folyamatosan feltöltötték munkaképes emberekkel és családjaikkal, tehát kisbabától kezdve egészen aggastyánig mindenféle embert magába foglalt a 12 tábor. Irataikat a helyszínen elégették, így személytelenekké / névtelenekké váltak az őrök számára. Embertelen körülmények között kellett mezőgazdasági munkákat végezniük. Az eddig tollhoz szokott kezekbe ásók, illetve kapák kerültek. A legszörnyűbb az egészben az volt, hogy míg egy börtönbüntetésnél az ember tisztában volt a bírói végzéssel, hogy mennyi ideje van még hátra, itt senki sem tudta, hogy mennyi ideig lesz még a táborban. 1953 októberében, miután Sztálin meghalt, megszüntették a táborokat, de a deportáltak nem, vagy csak nagyon nehéz körülmények között térhettek vissza eredeti lakóhelyeikre. Ha ez nem lett volna elég nekik, még a további éveikben is megsínylették a tábori életet: osztályon kívülinek számítottak. Azóta 60 év telt el. Mégis mennyire vezekelték meg a bűneiket azóta a tettesek?
A Kodolányi János Főiskola végzős tanulójának, Budai Péternek a vizsgafilmje.
Stáblista:
Szereplők: Bariz Jánosné,
Nagy Zsigmondné Irénke,
Zsákai Piroska,
Bánhidy Attila
Konzulens: Takács Róbert
Operatőr: Fuchs Máté
Rendezőasszisztens: Csőke Róbert Gergő
Vágó, rendező: Budai Péter
Technikus: Jaczkovits Iván
Közreműködtek: Gotthárdi Balázs,
Ligetfalvi Viktor,
Mikóczy Erika,
Kácser Tamás Mihály,
Hoffmann Enikő,
Balogh Márton
Külön köszönet Eötvös Péternek, a Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesület elnökének!