Február 25.-én a kommunizmus áldozataira emlékeztünk. Olvasóink közül nem sokan tudják, kórházunk épülete egykoron rabok, kényszermunkatáborra ítéltek elszállásolására szolgált. Erről emlékezik meg az épület homlokzatán látható márványtábla, valamint a kiállító térben pedig az itt elszállásolt foglyok nevei olvashatóak. A tábort akkor Borsós -1 néven ismerték.
A borsósi kényszermunkatábort 1952 nyarán hozták létre, a 33-as út mentén, két − egymástól külön álló − telepen, a mai Hortobágy község területén. A tábor Borsós I. néven ismert részének magva egy gépszín – a mai Madárkórház épülete – és a közelében kiürített épületek, közel a Hortobágyi Nagycsárdához, a Balmazújváros-Debrecen felé vezető út jobb oldalán. Hídi tábornak is nevezték ezt a telepet, mivel a Hortobágy folyó kilenclyukú hídjához is közel esett. A Borsós II. nevű táborrészt, ugyanennek az útnak két oldalán, a hídi tábortól másfél kilométernyire, a Hortobágyi Állami Gazdaság borsósi telepén, s egyúttal központjában hozták létre. A tábor súlypontja a hídtól keleti (Balmazújváros felé vezető) irányban, a 33-as út bal oldalán volt. A rabok nagy része itt: Borsós Sámuel tiszafüredi birtokos egykori tanyájának − korábban feltehetőleg idénymunkások szállásául is szolgáló − juhnyíró hodályában: az un. Nagyhodályban és a mellette épült cselédházakban, valamint a hozzájuk tartozó disznó- és tyúkólakban kapott helyet. Kisebb részüket ezzel az épületcsoporttal szemben, az út túloldalán, az Állami Gazdaság központjához közeli épületekbe (főleg a magtár padlására) szállásolták be.
A hatósági adminisztrációban egységesen Borsósként nyilvántartott telepek őrzését ugyanaz a rendőrőrs látta el. Ez a hídi tábor területén, a gépszín melletti épületben rendezkedett be. Az állami gazdaság üzemi épületei a Nagyhodállyal szemben, a 33-as út túloldali épületeiben voltak, kissé beljebb az úttól, a hortobágyi tározó tó közelében. A rabmunkát innen vezényelték, a rabokat a hídi központból felügyelték. A tábor meglehetősen tágas területe egybeesett a Hortobágyi Állami Gazdaságok Trösztjének borsósi üzemegységével és a hortobágyi puszták tradicionális középpontjával és központjával: a híd-csárda-kocsiállás-csendőrőrs által közrefogott területtel. Ebből a központi magból nőtt ki a későbbiekben − 1962-ben közigazgatási státushoz is jutva − Hortobágy község.
Borsós késői alapítású tábor: 1952 nyarán jelölték ki a június 25-én Miskolcról és (kisebb részben) a környékbeli borsodi községekből deportált családok − 539 személy − számára. A kiüríthető épületek fogadóképessége kezdettől fogva szűkösnek bizonyult. A miskolci családok többségét a híd közeli gépszínben és melléképületeiben (Borsós – 1), a többieket a borsósi Nagyhodályban (Borsós – II.) helyezték el. (A kitelepítettek Borsós – I fő szálláshelyét: a gépszínt − megkülönböztetésül a Nagyhodálytól – Kishodálynak és Pajtának is nevezték.) A következő hónapokban folyamatosan érkeztek a szállítmányok az ország minden részéből, szórványosan még Budapestről is. Június 27-én Besenyőtelekről, július 2-án Várpalotáról, 17-én Kisköréről, 18-án Békéssámsonból és Tótkomlósról, 24-én Szakmár-Résztelekről, és Sándorfalváról, hoztak kisebb-nagyobb csoportokat. 1952 forró nyarán sűrűsödtek az aratási, terménybeadási atrocitások, és sűrűbbek lettek a hatóságok megfélemlítési akciói is a falvakban. A kisebb borsósi szállítmányokba ezeknek a nappali lecsapásoknak − többnyire teherautókon hozott − áldozatai kerültek. A Békés megyei Kaszaperről július folyamán két ízben is hoztak családokat.
