Kunmadarasi megemlékezés

A hortobágyi kényszermunkatáborok megszüntetésének 60. évfordulóján.

by admin9

2013 junius 30.-án került sor Kunmadarason a református templomban tartott ünnepi Istentiszteletre, majd a polgármester – Márki Sándor – beszédével és Kenyeres Imre visszaemlékezésével kiegészült és kisdiákok előadásával színesített ökumenikus megemlékezésre került sor, Szalkay Róbert lelkész és Gulyás Zsolt plébános részvételével. Az emlékműnél a Berekfürdőn lakó Kenyeres Imre, és a Kunmadarason gazdálkodó Mikus Dezső egykori kitelepítettek koszorúztak.

Néhány szót kell szólnunk az előzményekről, ami nem annyira ismeretes, mint az 1950-ben megkezdődött elhurcolások, kitelepítések, deportálások, nevezzük akárhogy – mert kezdetben a határsávból – Nyugat és Dél-Magyarországról hurcolták el a családokat, sok esetben, illetve túlnyomó többségben egyszerű, de jó gondolkodású gazdálkodókat és vállalkozókat. Természetesen birtokosokat, volt köztisztviselőket, csendőröket és katonatiszteket is – bár ezek akkortájt már vagyontalan földművesek vagy fizikai dolgozók voltak.

Kunmadarast három csapás érte, az első az 1946 május 21.-én megrendezett pogrom volt, (két halálos áldozattal), ennek igen nagy valószínűséggel a szovjet titkosszolgálat és hazai kiszolgálói voltak a szervezői; oka pedig a külföldi kapcsolatokkal rendelkező, idegen nyelvet is beszélő zsidó lakosság eltávolítása volt a közeli szovjet repülőtér mellől. (Közép Európa legnagyobb katonai repülőtere.) Majd, már a helyi párt és VB által összeírt lista alapján 1951 nov. 9.én 16 családot – 47 főt internáltak (többek közt bennünket) a hortobágyi Lenin tanyára, olyan önálló gondolkodású vezetésre alkalmas embereket akiknek kívánatos javaira a helyi kommunisták szemet vetettek ( és bár a ki nem mondott háttérvádban szerepe volt a pogromnak, közülük többen mentettek zsidó életeket, egyikük ötven zsidó munkaszolgálatost bújtatott és élelmezett egy hétig tanyáján, amíg a front átment rajtunk. Ez az ember akkor maga és családja életét
kockáztatta.)

A harmadik csapásra 1953 jan. 6.-án került sor, amikor 45 családot, 156 főt internáltak a hortobágyi kilenc lyukú híd melletti Borsósra. Ezzel az önállóan gondolkodó és vállalkozó vagy gazdálkodó emberektől és családjaiktól fosztották meg a közösséget, mintegy lefejezve azt.

Sztálin halála után Nagy Imre elrendelte ugyan a táborok felszámolását, ami 1953 október végéig megtörtént, de ez a mintegy tízezer fő vagyonelkobzása, ellehetetlenítése – Budapestről és a nagyvárosokból való kitiltása érvényben maradt. 34 családot Madarasról is kitiltottak.

Szalkay nagytiszteletű úr találó textust választott; Jeremiás siralmait. Mivel éppen most foglalja el új szolgálati helyét Orosházán, prédikációja kivonatát még nem kaptuk meg, de a találó bibliai idézetek Jeremiás siralmaiból magukért beszélnek:

„Szolgák uralkodnak rajtunk; nincs aki megszabadítson kezökből”

„Vadászva vadásztak reám, mint valami madárra, ellenségeim ok nélkül”

„Fizess meg nékik, Uram, az ő kezeiknek munkája szerint”

Csatolom még kedves kitelepített sorstársunk dr. Hardicsai Béla visszaemlékezését aki idestova korelnökünk (1928 ápr. 21-én született), írásban küldte meg kitelepítése történetét, mert a meghívó sajnálatos módon nem jutott el hozzá.

Mellékeljük még a helyszínen készült fényképeket.

Mikus István

További bejegyzések e témában

Ez a weboldal is "cookie"-kat használ a felhasználói élmény fejlesztéséhez. Az oldal használatával Ön elfogadja ezt. Elfogadom Részletek

Privacy & Cookies Policy