„…Sok mindent elfelejtettem már, de ma is élesen él bennem a kép, amikor otthonunk kerti kapujától a teherautóig, a 20…
Több, mint 70 éve, hogy az Államvédelmi Hatóság 1950. június 23. éjjelén több száz családot hurcolt el néhány óra leforgása…
„Isten gondolt öröktől fogva téged, elméjében léted, mint szikla áll. Mi ehhez képest habfodornyi léted, s mit változtat rajtad a…
A kommunisták jogtalanságai és jogsértései az 1950-es években Időpont: 2021. október 8. péntekHelyszín: Közszolgálati Egyetem, Ludovika épület, Zrinyi terem (1083 Budapest,…
Kamaszlányként járta meg a hortobágyi magyar Gulágot. Családja bűne csak annyi volt, mint a tízezer sortársé. Keményen dolgoztak és tisztelte…
Az egykori rabgazdaság helyén 1966-ban alapították Hortobágyot, ám akkoriban templom építésére egyáltalán nem gondoltak. Így lett Hortobágy község az utolsó…
Öt esztendővel ezelőtt találtunk két, a Rákosi-korszak alatti kitelepítésekkel foglalkozó „tanulmányt” két különböző lapban. Kiderült, azonos módszerrel készültek: a látszólag…
A föld szeretete által testben és lélekben sziklaként megedzett emberek voltak a nagyszüleim és a szüleim is. Nagyapám – Tislér…
14. konferencia – Az 1968-as mozgalmak mai szemmel 2018. május. 22. Gellért szálló: 1114 Budapest, Szt. Gellért tér 1.…