A közterületi műalkotások mindig egy-egy közösség korábbi élményeit, közösen átélt történeteit, szenvedéseit fejezik ki. Emléket állítanak egy nagy jelentőséggel bíró személynek vagy események.
Hosszas, több évi újbóli nekifutás után, végre sikerült a volt kényszermunkások és kitelepítettek tiszteletére Budapesten, az I. kerületi Szarvas téren központi emlékművet létesíteni.
Ezt a Budapesti Közgyűlés 2009. szeptemberi határozata tette lehetővé, ahol a képviselők egyhangúlag megszavazták a szükséges pénzt.
Az emlékmű pályázatát Széri-Varga Géza nyerte. Az emlékmű anyaga üvegbeton, amelynek feltalálójának, Losonczy Áron mérnöknek a szülei és a nagyszülei is kitelepítettek voltak.
Az emlékmű állítását a Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesülete kezdeményezte 2009-ben, és 2010. október 24-én avatták fel Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal közösen.