Szegedi emlékmű

Fogadalmi templom

by Hőnich-Németh Zita

2021. október 30-án a szegedi Dóm (Fogadalmi templom) kertjében a hortobágyi kényszermunkatáborokba 1950-1953 között deportált családok emlékére állítottak emlékművet a Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesülete Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök, a Nemzeti Kulturális Alap és a Szabadságharcosok Közalapítvány támogatásával.

Az emlékmű alkotója a hódmezővásárhelyi Návay Sándor szobrászművész.

 

Az avatóünnepségén a több ezer elhurcolt család nevében Mari Albertné egyesületi elnök emlékezett vissza a kényszermunkatáborok borzalmaira, aki gyermekként élte át a deportálást.

 

A rendezvényen részt vett Horváth Attila alkotmánybíró, aki beszédében az utókor felelősségét hangsúlyozta:

 

– Fontos, hogy ne felejtsük el, hogy a kommunizmus milyen áldozatokat követelt. Talán legkevésbé a Hortobágyra kitelepítettekről szoktunk beszélni, pedig velük követték el a legnagyobb gazságot. Oda ugyanis egész családokat hurcoltak el a kisbabáktól az aggastyánokig. Ami döbbenetes, hogy a táborok megszüntetése után sem szolgáltattak igazságot a családoknak. Sem vagyoni, sem erkölcsi kárpótlást nem kaptak, és még évtizedeken keresztül hátrányos megkülönböztetésben részesültek. Adósai vagyunk ezeknek az embereknek és a leszármazottaiknak. Egyik legfontosabb feladatunk, hogy emlékezzünk rájuk – fogalmazott.

 

Az emlékmű központi alakja az utazótáskán ülő, bánatában megtört férfi aki szimbolizálja a Csongrád megyei településekről elhurcolt embereket. A szobor mögötti háttérfalon a negatívan megjelenített emberi alakok mellett, az elhurcoltak nevei olvashatók.

További bejegyzések e témában

Ez a weboldal is "cookie"-kat használ a felhasználói élmény fejlesztéséhez. Az oldal használatával Ön elfogadja ezt. Elfogadom Részletek

Privacy & Cookies Policy