Hortobágyi Jó Pásztor ökumenikus templom

by Hőnich-Németh Zita

A Hortobágyi Jó Pásztor Ökumenikus Templom alapkövét 2000. szeptember 2-án tették le egy önkormányzat által adományozott telken, majd elkezdődött az építkezés Rácz Zoltán Ybl-díjas építész tervei alapján. A tizenhat évig tartó munkálatok költségeit a katolikus és a református hívek, valamint a Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesülete hozzájárulásaiból, illetve egyházi és állami támogatásból épülhetett meg a templom. Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöke áldotta meg a templomot 2016. december 3-án.

A templom tornyán ott látható a csillag és a kereszt is: Isten felé mutatja az irányt minden felekezet számára. Harangjait a Hortobágy kulturális értékeiről nevezték el Kisbojtárnak, Hívogatónak és Számadónak – ez utóbbin ott az ősi felirat: „Vivos voco, mortuos plango, fulgura frango”, azaz „az élőket hívogatom, a holtakat siratom, a villámokat megtörőm”.

A templom mára központi emlékhelyévé vált az egykori rab családoknak.
A tízezer elhurcoltból mintegy nyolcezer nevet azonosítottak, emléküket márványtábla és a Hortobágyi Madonna (amelyet Balassa Zsuzsanna vitt magával, és amely 1952 karácsonyán az éjféli mise oltárképe volt a Hortobágy-Borsós kényszermunkatáborban) őrzi a templomban.

 

További bejegyzések e témában

Ez a weboldal is "cookie"-kat használ a felhasználói élmény fejlesztéséhez. Az oldal használatával Ön elfogadja ezt. Elfogadom Részletek

Privacy & Cookies Policy