Az árkusi zárt tábor a négy legnagyobb létszámú, ezer főt megközelítő táborok egyike volt. Árkustanya mélyen bent a pusztában, Hortobágy falutól 10 km-re délnyugatra fekszik, az egykori szászteleki gazdaság tanyája volt. A tanyán két betonfalazatú marhaistálló, egy U alakú birkahodály. 6 lakóház és egy magtár volt található. Távol a vasúti es közlekedési utakról ideális volt a zárt tábor kialakításához. 1950. június 25-tól 1953. március végéig folyamatosan tartott a tábor teltöltése, a középparasztság (kulákok), értelmiségiek, katonatisztek un. „megbízhatatlan” egyének odahurcolásával. Szállításuk marhavagonokkal és teherautókkal történt. A tábort 8-10 fős gépfegyveres rendőregység rendőrkutyákkal őrizte. A tábor lakói nem hagyhattak el a mészcsíkkal kijelölt körzetet.
Az első kitelepítettek főleg a deli országrészből (Baranya, Somogy, Zala megye területe) kerültek a táborba, szám szerint 365 fő. Szállásul a képén látható birkahodály egyik szárnyát jelöltek ki, mivel a másik szárnyban juhok voltak. A birkahodályt – szerszám híján – a csupasz kezükkel takarítottak ki. Hogy télen nem fagytak meg, ez annak köszönhető, hogy a birkák testmelege adta a fűtést, és szalmát tettek maguk alá. Idővel felépültek a vályogházak és a fabarakkok, melyeket a juhhodály lakói maguk építettek. A vizes, nyers vályogépületekbe 1951 tavaszán költöztettek át a táborlakókat. Az 1951-ben érkező 78 fos tyukodi csoportot is bezsúfolták a vályogépületekbe.
Az 1951. augusztus 4-tól 1953. augusztusáig érkező csoportokat, összesen 374 főt a 150 férőhelyes marhaistállóba zsúfolták be. A csoport tagjai között 9 görög partizán is volt. Még a beton vályúkban is feküdtek emberek. 1952-ben is hoztak az ország déli területéről újabb 76 főt, ekkor emeletes fapriccseket állítottak be, így még több embert tudtak elhelyezni a marhaistállóba.
Mivel télen fűtés sehol sem volt, az emberi lehelet párája csöpögve hullott le a mennyezetről, esőként mindent nyirkossá téve. Tisztálkodási lehetőség az egész tábor területen nem volt megoldva. Egy nyitott tábori latrina szolgált illemhely gyanánt. A betegek az orvosi rendelőbe, a kórházba a rendőrség jóváhagyásával juthattak el. Volt, aki gyalog, volt, aki szekérén tette meg ezt a tíz kilométeres utat két géppisztolyos rendőr kíséretében az orvosi rendelőig, amely a hortobágyi csárda épületében volt. Itt a tábor egészségügyi ellátását egy Debrecenből érkező orvos látta el kéthetenként.
A hat éven aluli gyermekeket kérvényezésre hazaengedték, ha volt, aki vállalta a rokonságból a nevelésüket. 79 kiskorú került haza, de volt olyan eset, hogy visszahozták a gyermeket. A tábor lakóinak élelmezését közös konyha biztosította a térítési díj befizetés ellenében.
Később bolt is működött, ahol a legszükségesebb dolgokat (cipő, ruha) a beszerzőn keresztül vásárolhatták meg a táborlakók. Az iskolaköteles gyermekeket két tanítónő tanította délelőtt-délután fűtetlen helyiségben, taneszközök nélkül.
A táborban minden este névsorolvasás volt, majd azt követően senki nem hagyhatta el a szálláshelyét. Éjszaka rendszeresen ellenőrizték a barakkok és az istálló lakóit, ezzel kívántak félelmet kelteni az emberekben. A reggeli sorakozónál újabb névsorolvasás, azután munkára beosztás, a szokásos reggeli feketekávé és 5 dkg kenyér kiosztása után elindultak munkára a tábortól 2-4 km-re lévő munkahelyekre. Az öregek, betegek a lakhelyüket nem hagyhatták el, ők vigyáztak a gyermekekre iskola után, kimosták és szárították a váltóruhákat, őrizték a környezetüket a rágcsálóktól. A tábori konyha főztje igen gyenge volt, sokat éheztek, ezért nagyon várták a csomagokat. Levél és csomag azonban alig-alig érkezett, mert mindig akadt ürügy, hogy büntetést rójanak ki, s olykor hetekre minden kedvezményi megvontak a tábor lakóitól.
Látogatót 1953-ban havonta egyszer fogadhattak, a kijelölt helyen engedélyezték az ellenőrzött találkozást. A szabad munkavállalókkal való beszélgetés szigorúan tilos volt, de szavak nélkül is megértették egymást. Segítségükkel néhányan levelet vagy csomagot kaphattak, enyhíthettek a bezártságon. A rendőrök túlkapásairól feljelentést tettek a táborlakók. Ennek hallatára a rendőrparancsnok főbe lőtte magát.
Az árkusi deportáltak megoszlása: 20% szellemi foglalkozású, 30 % földműves, 8 % kereskedő, 22 % háztartásbeli, 8 % tanuló és egyéb. 1950 és 1953 között 22 gyermek született a fogságban, akik ott is maradtak a szabadulásig. 33 fő hunyt el, közülük hétnek a temetési helyéről a mai napig nem lehet tudni.
A ország 75 helységéből kerültek Árkusra az elhurcoltak:
Alsópáhok, Ároktő, Barcs, Bácsborsod, Bázakerettye, Becsehelv, Bélavár, Belezna, Beremend, Berzence, Borsodivánka, Bősárkány, Csurgó, Csokonyavisonta, Decs, Diósviszló, Drávaszerdahely, Drávacsepel, Drávaszentes, Egyházasrádóc, Érdliget, Fityeháza, Gyékényes, Háromfa, Hajós, Hegyszentmárton, Heresznye, Hunya, Kásád, Kercaszomor, Katymár, Kisnémedi, Kistelek, Letenye, Molnári, Murakeresztúr, Murarátka, Márokföld, Nemespátró, Orosháza, Pettend, Porcsalma. Petrivente, Porog, Porogszentkirály, Rádfalva, Rinyaújlak, Sarkad, Semjénháza Somogyaracs, Somogycsurgó, Somogybükkösd, Surd, Szava, Szeged, Szekszárd, Szentgotthárd, Szentgyörgyvölgy, Szulok, Tarcal, Tarany, Telki, Tiszabábolna, Tótszerdahely, Tótszentmárton, Tyukod, Záhony, Zákány, Zajk, Vaspör.
Továbbá: Budapest, Babarcszólós, Csanádapáca, Erdőkocsonya, Esztergom, Görcsöny, Kétnyárpuszta, Komlósd, Kunharas, Lenti, Márfa, Nemesapáti, Péterhida, Porrogszentpál, Somogyudvarhely, Szenta.
Az akkori kommunista uralom törvénytelen módon teljes jogfosztással kényszeríttette a táborlakókat állati körülmények között élni. A szülőket, nagyszülőket minden ingó és ingatlan vagyonuktól megfosztották, nincstelenné tették, a fiatalságtól a tanulási lehetőséget vették el, másodrendű állampolgárként tartották számon.
A fizikai szabadságukat visszanyertek közül sokan már elhunytak, napjainkban talán 150-190 az élők száma az egykori árkusi zárt tábor lakóiból.
De, amíg élünk, remélünk! Dum spiro, spero!
Osztályidegen
Varga Albert visszaemlékezése
