A tábor 1951 májusától 1953 októberének végéig működött a Hortobágyi Állami Gazdaság egyik egységeként a Keleti-főcsatorna szomszédságában. A gazdaság központja a 33-as út és a Nádudvarra vezető út kereszteződésében ma is álló épületben helyezkedett el. (Jelenleg csárda) Az akkori régi épületekből és a Kadarcsi- tanyákból csak ez a központi épület áll, átalakítva. Ha az útkereszteződésből Nádudvar felé indulunk, mintegy 1,5 km-re, jobb kéz felől található a régi magtár épülete.
A nádudvari út jobboldalán elterülő település abban az időben még nem létezett.
Az első családok 1951. májusában kerültek oda, majd azt követték a további elhurcoltak. 1951. júliusában Magyaróvár és környéke, a soproni járás és környezete, a szombathelyi, a kőszegi és szentgotthárdi járás településeiből származók érkeztek. 1951. szeptemberében Nagyatád és környéke lakóiból kerültek a táborba, majd 1952 májusában Gyékényes, Nagykanizsa és a Dráva-menti rész falvaiból jöttek a deportáltak. Ekkor mintegy 908 fő volt a tábor összlakossága nagy területre szétszóródva a különböző tanyákon. A tanyanevek: Ecseri-, Blága-, Erdei-, Erdész-, Bácsi-, Gaál-, Dobó- Béres-tanya.
Kezdetben 5-6 főből állt az odavezényelt rendőrök száma, később 12-14 főre gyarapodott az őrs létszáma. Három parancsnok váltotta egymást. A rendőrparancsnok az odatelepítettek közül esetenként nevezett ki felelős táborparancsnokot; négyen kapták egymást követően ezt a feladatot a tábor fennállása alatt.
A kitelepítésre kijelölt községek közül a jelentősebbek: Rajka, Máriakálnok, Albertkázmér-puszta, Hegyeshalom, Mosonszolnok, Mosonszentpéter, Mosonszentjános, Pusztasomorja, Várbalog, Hidegség, Nagycenk, Balt, Kópháza, Brennbergbánya, Sopron, Zsira, Pornóapáti, Felsőszölnök, Vaskeresztes, Kőszeg, Ágfalva, Hegykő, Fertőrákos, Pinnye, Perenye, Szentpéterfa, Alsóbönöck, Felsőcsatár, Narda, Őrtilos, Gyékényes, Szentmihályhegy, Zákány, Görgeteg, Nagyberek, Bozsok, Nagyatád, Szeged, Darány, Bucsu, Horvátlövő, Kerkateskánd, Csákánydoroszló, Csurgó, Darány, Tornyiszentmiklós, Pinke.
A tábor feloszlatása 1953. augusztus elején kezdődött, és október végéig tartott. Először az idősebb, kevésbé munkaképes személyeket engedték el, valamint a kisgyermekes családokat. Mindössze két család maradt a Hortobágyon, ők lakást, munkalehetőséget kaptak. A szabadulási papírok kitétele szerint senkit sem engedtek vissza az elhurcolás helyére, csak 1957. tavaszán oldották fel ezt a tilalmat. A tábor területén elhunytakat több temetőben hantolták el, Balmazújváros, Hajdúszoboszló és Nagyhegyes temetőiben nyugszanak, ha azóta nem vitték el onnan őket. Néhány esetben a tanyák mellett is történtek elhantolások, erről azonban adatunk nincs.
Az elmúlt években sikerült találkozniuk a még életben lévő elepi sorstársaknak. Nagyon kevesen maradtak, többen külföldön élnek. A magyaróvári járásból elhurcoltak laknak viszonylag közel egymáshoz, a többiek szétszóródva az ország különböző részein. Az Egyesület részéről szervezett különböző megmozdulásokon a táborfelelősnek sikerült azt a kb. 25 főt összetoborozni, akik az elmúlt évek eseményein személyesen megjelentek. Nehézséget okoz, hogy a közel ezer fős deportált csoportot egymástól elszigetelten, 60-80 fős tanyabokrokban telepítették, majd szabadulás után az ország területén szétszóródva kerestek új otthont. Mégis számos emlék, dokumentum, fénykép, korabeli rajz őrzi az elepi sorstársak emlékét.
Itt fogtok megdögleni!
Bódis Imre visszaemlékezése
