1950 június 23-án éjjel 1 és 3 óra között 55 baranyai és somogyi községből, valamint Pécs városából 115 családot, 365 főt kényszerítettek lakóhelye elhagyására és teljes vagyonfosztásra. 1951 júliusa és 1953 márciusa között további 60 családot, 265 főt vittek 18 településről a lenintanyai táborba, zárt tehervagonokban vagy leponyvázott teherautókon. Az alábbi szálláshelyek álltak rendelkezésre: egy juhhodály, egy katonai fabarakk, egy istálló, egy fészer, egy magtár, valamint a rendőrségi és gazdasági irodaépület padlástere. Ehhez épült 1950 őszétől három kb. 80 m2-es, kétszobás vályogház. Az elhelyezés és lakáskörülmények embertelenek voltak és a 40 hónapos időtartam alatt alig változtak.
A munkaidő – ha volt munka – látástól vakulásig tartott és gyakori volt az éjszakai munka is. Bért alig kaptak, de azok a családok, ahol kevés volt a munkaképes, kereső családtag, még az átlagosnál is többet szenvedtek és nélkülöztek, bár az üzemi étkezést mindenki számára biztosították a tábor dolgozó rabjai.
El voltak zárva a világtól, híreket csak kerülő úton kaphattak. Levelezésüket cenzúrázták. Az orvosi ellátás kezdettől fogva elégtelen és rendszertelen volt. Az óvodás és iskolás korú gyermekekkel való foglalkozás még a minimális igényeket sem elégítette ki. A higiéniai körülmények még a legprimitívebb elvárásoknak sem feleltek meg A nők és férfiak aránya megközelítőleg 50-50 % volt. A 14 éven aluli fiatalok és 60 éven felüliek a tábor népességének több mint 35 %-át tették ki. A családfők mintegy 65 %-a kis- és középbirtokos volt. kb. 20%-a ún. horthysta katonatiszt es csendőr. 15 % egyéb (iparos, kereskedő, fuvarozó, kocsmáros, értelmiségi). 1952-ben es 1953-ban a hozzátartozók sok kisgyermeket és öreg; munkaképtelent vittek el a táborból engedéllyel.
Ne csak őrizd, gyűlöld!
A szabadulás után még évekig sok megpróbáltatás, nélkülözés, megalázás és diszkrimináció várt a táborlakókra, akik koldusként kezdték új életüket.
Ha az utazó Polgárról kelet felé, Hajdúnánásra tart, a 9. kilométerkő után balról az alábbi képen látható emlékkövet találja. Felirata: „Ez az út vezetett az 1,5 km-re lévő Lenintanyának nevezett kényszermunkatáborba, ahová 1950. június 23. és 1953. október 31. között 175 családot, 630 embert, csecsemőt, gyereket, felnőttet és aggastyánt hurcoltak el, bírósági ítélet nélkül örökös rabságba.
Megemlékezésül az utókor számára állították az elhurcolást túlélő volt táborlakók. 2003. szeptember 14-én.”
Kapocsi Imréné visszaemlékezése