Borsós

A tábor fennállása: 1952-53, létszám: 830 fő

by admin9

A borsósi zárt tábor mintegy 1050 lakója ugyanazt a sorsot élte meg, mint a többi táborbéli sorstársa. Néhány sajátosság azonban kiemelhető, amely csak erre a táborra volt jellemző.

A Hortobágy központjában, a főút mellett elhelyezett nagy létszámú tábor azt jelzi – amint azt Isépy Tamás avatóbeszédében mondta 1990-ben az emlékkeresztnél-, hogy a hatalom milyen magabiztos volt már ebben az 1952-es évben. Míg a többi tábor a mellékutakról leá­gazó földutak mentén, mélyen bent a pusztában létesült, addig a borsósi tábor lakóit közvetlenül a főút mentén álló gazdasági épületekbe telepítették. A táborlakóknak ez nem jelentett szabadabb mozgást, de szükség esetén mégis könnyebben elérhető volt orvos vagy a vasútál­lomás, könnyebb volt eljutni Debrecenbe a kórházba, természetesen csakis rendőri kísérettel.

A tábor létesítésének időpontja 1952. június 25. tehát időrendben ez a legutolsóként felállított zárt tábor. Bár egészen 1953. tavaszáig folytatódott a táborok féltöltése, újabb táborokat már nem állítottak fel Sztálin 1953. márciusában bekövetkezett halálának köszönhetően.

Míg a többi tábor épületeinek jelentős részét elbon­tották (Árkus és Kónya kivételével), -hiszen ezek a pusz­tában épült vályogistállók voltak-, a borsósi tábor épületei megmaradtak, így vagy úgy átalakítva. A tábor lakóit kezdetben két telephelyen helyezték el, egymásról 2 km távolságra. Az Borsós I. tábor a Kilenclyukú híd közelében, a Borsós II. pedig a Borsósi Állami Gazdaság központja körül létesült.

Az I. tábor ún. nagyhodálya korábban cséplőgépszín volt, s ennek első része – többszöri átépítés urán – ma a madárkórház és múzeum céljait szolgaija.

Pásztormúzeum utáni első jobbra térő mellékút vezet oda. Közelében áll még ma is 3-4 téglaépület, ez volt a rendőrőrs központja, itt volt a betegszoba, a kisgyerekesek háza 1953 tavaszáig. A nagyhodály 300 főnyi lakóját 1952. októberében bezsúfolták a Borsós II. táborba, majd az épületet a tél folyamán csirkekeltetővé alakították át. A mai Pásztormúzeum sohasem volt a zári tábor része (a kitelepítés évében szerelőműhelyként működött). A Csárda mellett állott egykoron a kultúrház, melyet azóta lebontottak. A kultúrház épületében helyezték el az 1953. január 6-án Kunmadarasról deportál 150 főnyi csoportot.

Borsós II. A nagyhodály, ma étterem

A Borsós II. tömegszállása – a ma is álló épület, a „nagyhodály” a 33-as út északi oldalán, a Borsósi Állami Gazdaság központjával szemben- eredetileg idénymunkások szállásának készült és négy nagy teremből állt. Ide kb. 350 főt zsúfoltak be. A nagyhodály egykori kopár udvarán- ma gondozott parkban – a Hortobágy Hotelhez tartozó étterem működik. Nyugat felől sorakozik hozzá az egykori cselédházak és azok melléképületeinek négyes sora. Ezeknek kisebb-nagyobb szobáit, kam­ráit téglaépítésű tyúk- és disznóóljait zsúfolásig teler­akták emeletes ágyakkal az utolsó négyzetcentiméterig.

A főút túloldalán az Állami Gazdaság épületeihez tar­tozó patkányok járta magtárakba és omladozó nádfedelű istállókba is került a „telepesekből”. A főúttól délre, a víz­tározó medence melletti vizenyős talajra vályog-viskók épültek 1953. tavaszától. Ez volt a telepes falu, ahogy mi neveztük: Bánatfalva. Ma már csak hűlt helye látható.

Borsós, Bánatfalva 1954

A Borsósi I. és II. tábor legelső lakóinak nagy cso­portját az 1952. június 24-ről 25-re virradóan Miskolc városában összeszedett mintegy 550 főnyi polgári család alkotta, akik a későbbiekben is egy meghatározó együt­test képeztek. Rövidesen kiegészültek a Várpalotáról el­hurcolt, zömében értelmiségiekből álló 31 fős csoporttal, továbbá a Besenyőtelekről, Kisköréről érkezett csopor­tokban jelentős számban képviselt budapesti kitelepítet­tekkel, akiket a gazdacsaládokkal együtt hoztak el. így a tábor lakóinak több mint 60 %-át értelmiségi, 40 %-át az ország számos megyéjéből érkező falusi gazdálkodó réteg alkotta. Ez – a többi tábortól eltérő – társadalmi összetétel a korosztályok szempontjából is meghatározó volt: a középosztály egykor magasabb pozíciót elért tagjai 1952-ben már 50-80 éves nemzedéket alkottak, felnőtt gyerekeikkel. Tehát viszonylag kisebb százalékban találjuk itt a fiatalabb középkorosztályt kisgyermekekkel.  

A nehéz fizikai munkában azonban ők is helytálltak- ha kezdetben kevesebb hozzáértéssel is- hasonlóan a volt vidéki gazdálkodókhoz. A nyomorúságban a sorsközösség egy nagy családdá kovácsolta össze őket.

A táborra jellemző volt, hogy a rabsors ellenére is kultúra, mint megtartó erő hangsúlyozottan jelen volt a körülmények dacára is. A könyvet nem tiltották, csomagban is küldhettek az otthoniak. Egyes, lelkes fiatalok igyekezetéből valóságos kölcsönkönyvtár- láncolat alakult ki a téli hónapokban, amikor az Állami Gazdaság csak kevés munkát tudott adni. Sok segítséget jelentett barátaik nagylelkűsége, akik nem kis kockázatot vállalva, kintről támogattak.

Hálás szívvel emlékezünk a debreceni református kollégium teológusaira, a miskolci Mindszenti Plébánia gyűjtési akciójára és sok más segítőre. Egy-egy élelmiszer- vagy orvosságos csomag  életmentő jelentőségű volt számukra.

Halottaink száma csak becsülhető: 30-40 fő között. Két nagy vérhasjárvány gyötörte meg az embereket 1952 augusztusában és 1953 januárjában, hisz a legelemibb higiéniát is alig lehetett biztosítani. A kiskorúak helyzetén enyhített valamit, hogy megfelelő kérvényezés után 1952-ben a legkisebbeket kiengedték, majd 1953- ban már a nagyobbakat is 14 éves korig.

A Borsós táboriaknak maradandó élménye marad 1952 karácsonyán az éjféli mise a nagyhodály iskolater­mében. A rendőrök szemet hunytak, a sorstársak pedig a rögtönzött oltár, a „Hortobágyi Madonna” képe köré gyűlve meghatottan zengték a karácsonyi énekeket és a Himnuszt, erőt gyűjtve bizonytalan jövőjükhöz. Elke­serítő volt, amikor Vízkeresztkor újabb 150 főt hoztak Kunmadarasról.

Végül 1953 augusztusától mégis csak eljött a várt szabadulás, bár ezután sem volt könnyű a földönfutóvá vált, otthon nélküli családok küzdelmes élete.

A táborokról senkinek nem beszélhettek

Ezt a rendkívüli szépségű kopjafát az egykori borsósi zárt tábor emlékére állították 2003. szeptemberében. A kopjafa emlékmű az egykori tábor bejáratánál áll, Ti­szafüred felől jövet a 33-as út baloldalán, a Kilenclyukú híd után kb. 2 km-re találjuk, az 1960-as években épült Hortobágy Hotel kerítése előtti zöld sávban. Az emlék­mű tervezője és alkotója az erdélyi származású székes­fehérvári művész, Sófalvi Sándor, akinek nagylelkű adománya méltó emléket állít az áldozatoknak. Az érdekes kialakítású hármas kopjafa a száműzött magyar családokat szimbolizálja.

További bejegyzések e témában

Ez a weboldal is "cookie"-kat használ a felhasználói élmény fejlesztéséhez. Az oldal használatával Ön elfogadja ezt. Elfogadom Részletek

Privacy & Cookies Policy