Árkushoz hasonlóan mélyen bent a pusztában, a ma is vigasztalanul sivár helyszínre 1950. június 24-én érkeztek az első táborlakók. Három épület állt ekkor rendelkezésre: egy 120 személyes német katonai barakk, egy kb. 1000 juh befogadására alkalmas hodály (ez ma is áll, a képen ez látható) és két kétszobás korabeli típusú ház a különleges őrség számára. A barakk a tábor része volt, ez ma már nem látható.
Ha a kopjafával szembe fordulunk, a képen látható rendőrségi épülettől jobbra kb. 100 m-re állt a tábor, amely 1951-re már két barakkból, két egyenként J20 személyes vályogépületből, és egy konyha- és raktárépületből állt, amely egy U alakú rendszert alkotott középén a kúttal, a végén a latrinával.
A tábor lakóinak zömét az első nagy csoporttal a déli határsáv falvaiból hurcolták ide. Néhány nappal utánuk érkeztek a Hatvanból elhurcolt csonka családok. Hatvanban a ferences szerzetesek elhurcolása kapcsán provokált tüntetés után csaptak le a vasutas családokra. A hatvani asszonyoknak hatványozottan nehéz sors jutott osztályrészül. A családfőket már előzetesen elhurcoltak Recskre, így az asszonyoknak segítség nélkül kellett megküzdeniük kisgyermekeik, öregjeik létfenntartásáért, miközben az apák sorsa ismeretlen volt. Ennek a hatvani elhurcolásnak az emlékére készült a kónyai kopjafa felirata, egy Recskről szállított tölgyfából.
Ezután a tábor létszáma lényegesen nem változott, összetételéről ezt olvashatjuk a jelentésben: az összes létszám 482 fő, ebből munkaképes férfi 167 fő, munkaképes nő 147 fő, munkaképtelen férfi 14 fő, munkaképtelen nő 40 fő, 16 éven aluli gyermek 114 fő.
A tábor életét Lukács József Csonka-délibáb című dokumentumregényéből vett részlettel jellemezzük:
„Családonként rendezett alakzatba állítottak bennünket, megszámoltak, felírták neveinket, s minden személyes iratot igazoló okmányt elvettek tőlünk. A létszám megállapítást az elkövetkezendő 3 évben 2 hetente megismételték. 1950. 07. 09. Megérkezésünk után két héttel egy hirtelen jött vihar belekapaszkodott a ponyvákba, s mint egy gyufás skatulyát felemelte a pajtát, és egy szempillantás alatt feldöntötte, zuhogni kezdett az eső. Csak az öregek és mi, gyerekek voltunk otthon. Felkaptuk csomagjainkat és behurcolkodtunk a hodályba. A trágyát már kihordták belőle, sőt az alját lekenték klórmésszel is. A falak kimeszelésére már nem volt idő.”
A mai Kónya-tanya (Árkushoz hasonlóan) megmaradt, kopott juhhodályával híven őrzi a korabeli látvány nyomasztó hangulatát, felidézve az egykori magyar GULAG képét.
...embertelen körülmények…

Báló Lajosné Lukács Mária visszaemlékezése

Lukács Lászlóné Kovács Erzsébet visszaemlékezése

Báló Lajosné Lukács Mária visszaemlékezése

Lukács Lászlóné Kovács Erzsébet visszaemlékezése

Báló Lajosné Lukács Mária visszaemlékezése
